Emlékezünk

Elment Németh Jenő.

A tavalyi kirándulásunkra még eljött, jó bőrben és életvidáman. Váratlanul ért bennünket a halálhíre, decemberben vettünk tőle végső búcsút. 

Jenő ott volt minden kilométerkőnél, kiállításokon, börzéken. Sok mindennel foglalkozott, fácánokkal, kacsákkal, papagájokkal, stb. de az igazi fénykora az egzótás időszakára esett.     Akkortájt a vámoscsaládi malom molnárlakásában lakott, lehetőségei pedig szinte eszményiek voltak. A 70-es években sokan ugrottak fejest az egzótázásba, a feltételeket viszont már kevesen tudták biztosítani: pl. hely, nyugalom, eleség, páratartalom, hőmérséklet, fészkelőhely... Így aztán szembesültek a nagy magyar rögvalósággal, hogy bár szép, szép ez az egzótázás, de tele van buktatóval, tulajdonképpen egy feneketlen zsák, ami nyeli a pénzt, szaporulat meg alig. Így azután azok az egzóták, amelyekkel X vagy Z csődött mondott, Jenőnél kötöttek ki, és mit tesz Isten, nála nekiálltak költeni. A muskát, a szarkapintyek, az apácák, a vörösfarkú asztrild, a tigris. Még a narancs szövők is megépítették a lopótökforma fészküket, le is tojtak, csak a zebrák elcsórták a fészekanyagot és a tojások kipotyogtak.         Jenő a helyiséget, a vastag falak ellenére is ki tudta fűteni. A padozatra erdei földet terített, amit hetente cserélt. A csere után, egy perc sem telt talán belé, az egész társaság lent kurkászott.  Ha kiment a rétre egy fűhálóval, pár perc alatt összefogdosott annyi rovart, amennyi egy etetésre kellett. Este, ha felkapcsolta a villanyt és bejöttek az éjjeli lepkék, mintha az ördög bújt volna a madarakba, vércseként kapkodtak a könnyen jött zsákmány után. A fűmag sem okozott gondot, hiszen a háztól pár méterre húzódott a rét. A fűmagból télire is rakott el a mélyhűtőben.                                                                                                       Jenő aranykora addig tartott, amíg házat nem vett a faluban. Ekkor az egzótaállományt szétosztogatta, azzal, hogy majd kap vissza a szaporulatból. Kapott is vissza, de a régi lehetőségeit már nem tudta visszaállítani, elsősorban a fűtéssel akadt gondja. Áttért a papagájokra, fácánokra. Ezekben is jó volt.                                                                                     Még a malomban lakott, amikor hazalátogatott, az NSZK-ba kitelepített rokona. Kérdezte, mit hozzon? Jenő válaszolt: korallcsőrű helena, narancsarcú... A rokon elballagott a magkereskedőhőz, meg is találta a madarakat, csak az árukat alacsonyallotta..(akkoriban ezek voltak a legolcsóbb madarak). "Ennél drágább nincs?"-kérdi a kereskedőt. "Dehogynem! Itt ez a szép, piroscsőrű, pofafoltos, csíkos a melle, a farka! Az ára háromszoros! Kér belőle?" Így lett Jenő három pár nyugatnémet zebrapinty tulajdonosa.

Isten veled, Jenő, emlékedet megőrizzük!